SZEPTEMBER 1. EGYED NAPJA

E napon kezdték a búza, másutt a rozs vetését. Turán azt tartották, hogy aki Egyed napján veti el a búzát, bő termésre számíthat. Ilyenkor fogják hízóra a disznót, ha karácsony táján le akarják vágni. Az e napi esőből esős őszre jósoltak, ellenkező esetben szárazra. Néhol a szőlővel kapcsolatosan is kialakultak hiedelmek, például gonoszelhárító varázscselekmény: virradat előtt a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat, hogy a gonosz elől elzárja (Bálint S. 1977: II. 256). Ismert találós kérdés: „Mikor van a túróscsusza nevenapja? – Egyed napján.”

SZEPTEMBER 8. KISASSZONY NAPJA

Kisasszony napja volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje. Ilyenkor kezdték a dióverést. Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Bugyborékos vagy ritkaszemű eső – esős időszakot jósol. Úgy vélték, hogy Kisasszony-napkor rózsát hány a nap. (Hasonló hiedelem él Nagyboldogasszony és Gyümölcsoltó Boldogasszonnyal kapcsolatban is.) A Középső-Ipoly menti községekben az asszonyok felmentek a közeli dombra a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat. Vetés kezdetét jelentette a nap. Pereszlényben ez hagyományosan úgy történt, hogy a gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona. A Mura-vidéken Kisasszony-napkor az elvetendő búzát ponyvában kiteszik a harmatra, hogy meg ne dohosodjon. Ha ezt a vetőmag közé keverik, megmentik az üszkösödéstől. Pereszlényben úgy vélték, hogy Kisasszonynapkor búcsúznak a fecskék, de még nem indulnak útnak.

SZEPTEMBER 12. MÁRIA NAPJA

A név gyakorisága miatt kedvelt névünnep. Egyes vidékeken a búcsú napja, például Sárkeresztesen a rokonokat kacsával, töltött paprikával, lepénnyel, kalácsokkal kínálják. Bukovinában az istensegítsiek búcsúnapja. Vendégségeket, táncmulatságokat rendeznek, négy faluból is várják a vendégeket.

SZEPTEMBER 21. MÁTÉ NAPJA

Máté hetében vetették egyes helyeken a búzát, például a Bánátban. Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelvahétnek nevezték Máté hetét, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz. A Szerémségben a Máté-napi tiszta időből jó bortermésre következtettek.

SZEPTEMBER 29. MIHÁLY NAPJA

A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik Szent Mihály napja. E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. A Hortobágy környéki juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek (Barna 1979: 225–226). A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt. A Bács megyei Topolyán, ha valaki arra kényszerült, hogy költözködjék, azt mondták róla: „No ennek is már szentmihály van”.

Szent Mihály napja gyakran vásárnap, a pásztorok ilyenkor egészítették ki felszerelésüket.

E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.

Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például: „Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” „Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.” Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: „Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet.”

Egyházasbáston azt mondják, Szent Mihály fehér lovon jön, behozza a deret:

Szent Mihály lova deres,

Behozza a telet.

Számos időjósló hiedelem ismert a pásztorok körében. Például állatok viselkedéséből jósoltak az elkövetkező időszak időjárására. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét. Bácskában úgy mondják:

Szent Mihálykor keleti szél

Igen komoly telet igér.

Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani. A pereszlényiek kemény télre jósoltak, ha Mihály napján dörög.Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni. E nappal megkezdődött az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (nov. 25.) tartott. Mihály-nap a név gyakorisága miatt kedvelt névünnep maradt országszerte.

Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/07/157.htmlv

 

Talán nem is tudjuk, mennyi népi hagyomány tartozik ehhez az ünnephez.

Farsang a nép vagy az ördög ünnepe?

A farsang vízkereszt napjától, azaz január 6-ától hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtt 40. napig tart. Így lehet kilenc, de előfordulhat négyhetes farsang is. Magyarországon mostanság szinte egyáltalán nem gyakorolják a téltemető hagyományokat – nem így Erdélyben, vagy Európa más pontjain.

Gondoljunk csak a velencei vagy a brüsszeli karneválra! A mediterrán területeken kerekekre szerelt hajót húznak végig a városon, mellyel a hajózási idény kezdetét köszöntik. A régi görögöktől eredő szimbólum termékenységvarázslásként is értelmezhető: Dionüszosz, a bor istene ül a hajón, mint a bőség, az újra éledő természet megtestesítője.

Gazdag termés és gyermekáldás
A természeti népek a gazdag termés és a bőséges gyermekáldást elősegítendő különböző praktikákhoz folyamodtak az évnek ebben a szakában. Földrészünkön szinte mindenhol dívott az ekehúzás valamilyen rítusa: a barázdába vetett mag a termékenység szimbóluma volt. A kereszténység megszilárdulását követősen a szertartások elveszítették mély mitológiai jelentőségüket, játékká szelídültek. Az ekéből néhol tuskó lett, amit a legények a pártában maradt lányok előtt húztak el. “Így jár, aki kimarad a farsangból!” – kiabálták. Az ifjak egyébként ezt az időszakot tartották a legkitűnőbb alkalomnak az ismerkedésre, a házasságkötésre.

Igazi farsangi mulatság elképzelhetetlen jelmez nélkül. A nők szívesen bújnak férfimaskarába, a férfiak pedig nőibe. Bár a 16. században még feljelentették azt a papot, aki szakácsnője ruhájában jelent meg egy mulatságon. A téltemetők húshagyó kedden bekormozott arccal vagy szamár-, kecske-, és medvebőrbe bújva, táncolva és énekelve járták a falut: szalonna, kolbász és tojás volt jutalmuk. A mulatság végén pedig a farsangot – és a telet – jelképező szalmabábut vízbe dobták, vagy elégették a lányok, akik jutalmul – a hagyomány szerint – a következő évben férjhez mentek.

Féktelen mulatság
A farsangot a középkor óta ünneplik Magyarországon. Hagyománya valószínűleg német földről érkezett hozzánk. Erre utal, hogy a latinos-olaszos “karnevál” helyett mi inkább a német (Fasching) eredetű elnevezést használjuk. Ezekben, a hetekben a telet búcsúztatjuk és a tavaszt köszöntjük. A földi élet örömeinek hódolunk vízkereszttől egészen a nagyböjtöt megelőző húshagyó keddig, de leginkább a “farsang farkának” nevezett utolsó három napon, amely leginkább a féktelen mulatság ideje.

Az ördög ünnepe
A papok sokáig az ördög ünnepének tartották a farsangolást, amikor “a féktelen emberi indulatok elszabadulnak és mindenki világi énekekkel, tánccal mulat”. Ezeken az összejöveteleken bőven akadt alkalom a népi humor, a színjátszás kibontakozására: a 16. században született magyar dráma gyökerei a farsangi komédiázásban rejlenek. Az egyházi történetíró, Temesvári Pelbárt szerint húshagyó kedden, a nagyböjt előtti utolsó húsevő napon az emberek “ istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek. Az egész esztendőben nincs még egy ilyen nap, mikor az ördög ennyi embert elragad és a bűn igájával saját rabszolgaságába hajt, mint éppen ezekben a napokban, amikor az emberek eszem-iszommal, tánccal és fajtalansággal töltik idejüket.” Az egyház nem annyira világi voltuk, mint inkább kultikus-mágikus jellegük miatt ítélte el a farsang idején járt “ördögi táncokat”. A démon által elragadott vagy más módon megbüntetett táncolók esete rendkívül gyakori az európai mondakincsben.

Királyi mulatságok
A királyi udvarban, például Mátyás uralkodása idején elsősorban az itáliai mintákat követték. Nem véletlenül. Velencében például már a 13. század végén hivatalos ünneppé nyilvánították húshagyó keddet, melyet maszkos felvonulással és különböző játékokkal tettek emlékezetessé. Az itáliai álarcok igazi művészi alkotások voltak. Készítőik külön céhbe tömörültek. Remekeik – nemesi ajándékként – gyakran külföldi udvarokba kerültek. Ránk maradt például Eleonóra ferrarai hercegnő levele, melyben megbízza fiát, hogy a küldött – szakállas és spanyol módra borotvált fejeket, öreg és fiatal lányokat, fiúkat ábrázoló – maszkokat ajándékozza Mátyás királynak. Az udvarban akkoriban bohócnak öltözött lovasok szórakoztatták társaságot, kardtáncot és más harci játékokat mutatva be.

Lovagok abroncsban
A királyi udvar látványos lovagi tornái mellett a városokban is rendeztek mókás harci játékokat. Ilyenkor “a lovagok sisak és pajzs helyett homloktól övig egybekötött vasabroncsokkal voltak borítva, vánkos védte hasukat a szúrások ellen, és hosszú rúd végéhez erősített konyhakés képezte a lándzsát.” A bajvívást mindnyájan ép bőrrel megúszták, még ha a végére kicsit szédültek is a bátor (és becsípett) vitézek.

A bor és a víz harca
A tréfás küzdelem – melyet Erdélyben a legutóbbi időkig szalmabábokkal is eljátszottak – a 16. században jelent meg nálunk. Mi sem mutatja jobban, mennyire szeretjük a hasunkat, mint hogy a “harc” nálunk szinte kizárólag a konyha körül, azaz a böjti és a farsangi ételek között zajlott. Az italokról sem felejtkeztünk meg: Bacchus, azaz a Bor (Farsang) és Neptunus, vagyis a Víz (Böjt) vetélkedéséből rendszerint a hegy leve került ki győztesen.

Forrás: www.farsang.lap.hu

4. Őszi népszokások

A gazdasági élet ünnepei
Az aratóünnepet ott tartották meg, ahol kalákában dolgoztak, vagy ahol felfogadott aratók végezték a munkát. Az aratás befejezésekor aratókoszorút kötöttek, és azt ünnepélyes menetben a földbirtokos vagy a gazda elé vitték. Az aratást vacsora, táncos mulatság fejezte be. A családi aratást nem követte aratóünnep. Éppúgy, mint más európai népeknél, nálunk is egy sor hiedelem és varázscselekmény fűződött az aratáshoz, különösen az utolsó gabonacsomóhoz, amely a szántóföldön maradt aratás végén.
Szeptembertől novemberig tartottak a gazdasági évet lezáró ünnepek. Ilyenkor fizették ki régen a cselédek bérét, ilyenkor voltak a pásztorünnepek is.
Bérfizető, pásztorfogadó nap volt pl. szeptember 29. (Mihály-nap). Kelet-Magyarországon a pásztorok, főként a juhászok Dömötör napján (október 26.) tartottak búcsút, s ezen a napon számoltak el a gondjukra bízott juhokkal. A Dunántúlon sok helyütt október 20-án, Vendel napján tartották a pásztorünnepet.
A gazdasági év fontos állomása lehetett november 1., továbbá november 11., Márton napja is. Márton napja már a XIV. századi magyarországi krónikában is határnapként szerepelt. Sok helyütt Márton-nap volt a cselédfogadás, legeltetés, a gazdasági év befejezésének határnapja. A nyugati megyékben a pásztorok ilyenkor hordták köszöntő kíséretében "Szent Márton vesszejét".
Az őszi vigasságok közé tartoztak a szüreti mulatságok is, amelyekhez az egész országban lovas felvonulások tartoztak. A termeket, lugasokat szőlőfürtökkel ékesítették. Az ünnepséget tánc követte.
Mindenszentek napjára rendbe teszik a sírokat, gyertyát gyújtanak a temetőben. A katolikus falvakban a házakban is gyújtottak gyertyát, minden halott emlékére egyet.
Baranya megyében ősszel tartották az úgynevezett leányvásárokat is. Az édesanyák ilyenkor a leányok egészünnepi ruhatárát magukkal vitték, s egy nap ötször is átöltöztették az eladó lányokat. A leányvásár a fiatalok ismerkedési alkalma volt.

1. Téli népszokások

1.1. Téli asszonyi ünnepek
Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. A fonóban beszélgetés, énekszó, játék mellett jobban ment a munka, és ez volt a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma. A magyar szerelmi líra jelentős része is a fonókhoz kapcsolódott, a maskarázás, alakoskodás természetes "színpada" is a fonó volt.
November-december hónapban egy sor, női munkatilalommal kapcsolatos jeles napot is találunk, s ilyenkor szokták a lányok találgatni, ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.

1.2. Luca napja (december 13)
A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonó asszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját.
Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti.
Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismernék a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.
Az ország nyugati részében Luca-nap hajnalán "kotyolni" járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával "megvarázsolják" a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.
Akár tavasszal, György napján, Lucakor is szabadon garázdálkodnak a gonoszok.

1.3. Karácsony
A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot.
A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. A XVII-XVIII. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások. A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel (pásztorjáték) és a bábokkal előadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le.
A betlehemes játékok mellett ismerünk más, helyi elterjedésű paraszti misztériumokat és moralitásokat is. Ilyen volt pl. a Paradicsom-játék, amely Ádám-Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő.
Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése (pl. Somogy megyében szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták).
Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszőt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát.

1.4. A regölés (december 26)
A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre. Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetű, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is.
A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelő hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ünnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés.
A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelőzi a beköszöntő, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetőhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is.
A regölés első kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértő - fonográffal vette fel az énekeket. Mások - főként Lajtha László - jegyezték le őket.

1.5. Hejgetés (dec.31 - Moldvai csángók)
A hejgetés célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása.
Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.

1.6. Névnapi köszöntés (december 26-27)
December 26-27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerű hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplő alkalom, mikor az ismerősök meglátogatják egymást, és munkaszüneti nap lévén, a terített asztal mellett elszórakoznak.

1.7. Aprószentek napja (december 28)
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek.
A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

1.8. Újév napja (január 1)
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).

1.9. Vízkereszt (január 6)
Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi ala-mizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.
A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

1.10. Farsang (Vízkereszt - Hamvazószerda)
A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is.
Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek.
Az farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak, ilyenkor kerül színre a tréfás halottasjáték vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugatdunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A menet közben bohókás esküvő játszódott le. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom.
Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni.
Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is.
A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk.
Zoborvidéken a farsang utolsó előtti vasárnapját Talalaj-vasárnapnak (talalaj-vasárnapi énekek), míg farsang vasárnapját Sardó-vasárnapnak nevezték (sardózás).

1.11. Balázsjárás, Gergelyjárás (február 3, március 12)
Balázs-napi szokás a balázsolás (Balázs püspök ünnepe): a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.
Balázs (a diákok patrónusa) és Gergely (I. Gregorianus pápa) napja volt az iskolások ünnepe. Ilyenkor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak.

2. Tavaszi népszokások

2.1. Virágvasárnap
A Biblia elmondja, hogy Jézust utolsó útja Jeruzsálembe vezette. A nép örömujjongása közt vonult be a városba, pálmaágakat, virágokat hintettek a lába elé. Innen a virágvasárnap elnevezés.
Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. Lényege: egy női ruhába öltöztetett szalmabábut körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: "Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!".
A Nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után következett a villőzés. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, itt tehát a szokás közvetetten a tél kivitelére, a tavasz behozatalára is utalt.

2.2. Húsvét
Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. Mindkét szokást falu és város a mai napig gyakorolja, népszerűségük nem látszik csökkeni. A különbség az, hogy míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A locsolás helyett néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza.
Régi szokás a tojásfestés és a tojásokkal kapcsolatos játék. A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolják be, s úgy teszik a festékbe; utána a csipkézett levél helye világos színű marad. Régebben házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot stb. A tojások "írásának" legismertebb módja az, hogy viaszt olvasztanak meg, s a folyékony viasszal a tojás héjára írják a kívánt mintákat. Ha a viasz megaludt, a tojást a festékbe teszik. A színes tojásról a viaszt letörlik, s a helye sárgásfehér marad. Ezt esetleg másfajta színnel színezik. Karcolással készülnek a vakart vagy kotort tojások; a díszítőmotívumokat éles szerszámmal kotorják a tojásra. Még nagyobb ügyességet kíván a patkolt tojások készítése.
Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés is. Régen élő kakasra lövöldöztek régies íjjal és nyilvesszővel, újabban már csak festett céltáblára. A célba lövést tréfás rigmus kíséri. Először perbe fogják a kakast, majd elmondják a kakas búcsúztatóját. Ha a nyíl pontosan a kakas szívébe fúródik, véget ér a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be.
A szokások másik csoportja egyházi rítusból vált népszokássá. Már a XII. században a nagyszombati szertartáshoz tartozott a tűzszentelés, a katolikus falvakban szokás volt az ételszentelés is. A gyermekek szokásaihoz tartozott a lármás nagyheti Pilátus-verés. Régi szokás a húsvéti határkerülés is, melyhez Zalaegerszegen a török harcokkal kapcsolatos történeti eredetmondát fűztek.

2.3. Komatálküldés
A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak, vagy fiúk egymásnak küldték. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.

2.4. György-nap (április 24)
Tavaszi gonoszjáró nap, ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban mondogatták: "szedem, szedem, felét szedem", ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.
György napja volt a magyarságnál az állatok első kihajtásának legfontosabb időpontja is. Ilyenkor mágikus praktikákkal igyekeztek védeni a legelőre tartó jószágokat. A Zala mentén első kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülről láncot, kívülről tojást tettek, ezen kellett a jószágnak átlépnie, s azt tartották, hogy olyan erősek lesznek, mint a lánc, olyan gömbölyűek, mint a tojás.

2.5. Május elseje
Már a XV. században is május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik.
A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. A májusfát elsősorban a legények állították a lányoknak. Régen a fát főként lopták a legények, s ezért a hatóságok igen sokszor tiltották a szokást. A májusfával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik lánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagy jegenye, krepp-papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor és más ajándékok is kerülnek rá. Palóc területen a legény csak a fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén "kitáncolták" a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt.
A szokás új formája a májusi virág küldése. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül.
Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások.

2.6. Pünkösd
A pünkösdi királyválasztás a történetileg jól dokumentált szokások közé tartozik. Már a XVI. században pünkösdi királyságnak nevezték az értéktelen, múló hatalmat, s feltehetjük, hogy maga a szokás jóval régebben is ismert volt hazánkban. A XVI-XIX. századi adatok legtöbbször a verseny keretében választott pünkösdi királyról szólnak. Székely gyermekek bothúzással, másutt lúdnyakszakítással és más ügyességi versenyek keretében választottak maguk közül pünkösdi királyt. Századunkban a versennyel választott pünkösdi király eltűnt.
A XVIII. század végétől ismert egy másik szokásforma is. A falu legényei és lányai közül kiválasztott pár (király és királyné) virágokkal feldíszítve járta körül a falut; másutt a gyermekek közül választották a pünkösdi párt.
Napjainkban is élő szokás még Dunántúlon a kislányok pünkösdi királynéjárása. A kis királynő feje fölé társnői selyemkendőből vont "sátrat" tartanak. A lányok házról házra járnak köszönteni, közben rózsaszirmokat hintenek szét. A királynő néma szereplő, s nem szabad mosolyognia, ha a háziak nevettetik. A rítus mágikus célja a kender növekedésének előmozdítása. A leánykák magasra emelik a királynőt, s közben azt mondják: "Ekkora legyen a kender!". A köszöntésért ajándékot kapnak.

3. Nyári népszokások

3.1. A Szentiváni tűzgyújtás (június 24 előestéje)
Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja. A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. Ezért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. ("Mintha az ördögnek akarnának tömjénezni.") A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan.
A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta."
A XIX. századtól a magyar proverbiumgyűjtemények a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, mely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. Akárcsak a pünkösdölő ének, ez is gazdag mitikus motívumkincset ölel át.
A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen.